Május 27-én megtartottuk a XI. Országos Istvános Találkozót, amire közel száz öreg diák jött el. Sajnos Gizi nénit idén is hiányolnunk kellett, de kedves sorait felolvasta Béki Gabi, mellyel köszöntött bennünket.

Megtartottuk az új kiadványaink bemutatóját.

A közönség

A Katinka néniről készült füzetet Görgei Katalin mutatta be szeretetteljes szavakkal. A Busa házaspárról készült füzetről Várkonyi Vera beszélt, méltatva, hogy a sorsuk hogyan ad látleletet a múltszázadi történelmünkről.

Busa Márta köszöntése

A Lépcsőfokok IX. kötete kapcsán Lengyel László szólt az iskola jelentőségéről a felnőtté válás folyamatában.

Idén a programba meghívtuk a szavalóverseny győzteseit, akik közül Elif Kücüktüfekci tudott eljönni.

Székács Barbara bűvölt el minket a hangjával, és Pótz Nagy László hegedűművész nyújtott nekünk különleges zenei élményt.

Székács Anna munkáját, ötleteit, amivel segíti a Baráti Kör hagyományteremtő, értékörző tevékenységét, emlékplakett adományozásával köszöntük meg. Már három éve, hogy fáradhatatlan
lelkesedéssel készíti az interjúkat a Lépcsőfokok számára, és rajta múlt az is, hogy megszületett a tanár-füzet Katinka néniről.

A közös program után hat osztály tartott osztálytalálkozót, és idén is megvendégeltük nyugdíjas pedagógusainkat.

Régi, csibész IV. D-sek

Öröm volt látni sok kedves, régi arcot, és tudni, hogy újabb élménnyel gazdagodva térhettünk haza.

Osztálytalálkozók

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük