
Tagadhatatlanul csúcsra jár a szeretett Istvánunk sportegyesülete.
Akik figyelemmel kísérik a sport teljesítményeket, hétről hétre csak kapkodhatják a fejüket. Mind a fociban, mind a kézilabdában megfigyelhető, hogy az elmúlt 3-4 év kemény munkája lassan kezd beérni.
A sportegyesület ezért úgy döntött, az összefogás és a köszönet jegyében megjutalmazza szurkolóit egy indulóval, aminek bemutatására mi sem adhatna jobb alkalmat, mint a 2020.02.04-i Győr Audi ETO KC elleni hazai (Monori Városi Sportcsarnok) NB1-es női kézilabda mérkőzés.
Az együttes a meccs kezdés előtt negyed órával, azaz 17:45-kor mutatja be élőben a dalt.
Természetesen addig sem tartjuk már titokban az indulót, fogadjátok szeretettel:
Jegyek még korlátozott számban kaphatók:
– Budapesten a Lurdy Ház földszintjén (1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.) lévő Ibolya Jegyirodában hétfőtől péntekig 10 és 19 óra között, illetve szombaton 10 és 14 óra között
https://www.facebook.com/ibolya.jegyiroda/?epa=SEARCH_BOX
– Monoron a Hobbi Kuckóban (2200 Monor, Petőfi Sándor u. 8.) hétfőtől péntekig 10 és 17 óra között, illetve szombaton 9 és 12 óra között
https://www.facebook.com/Hobbi-Kuck%C3%B3-467629297111459/?epa=SEARCH_BOX
Várunk mindenkit szeretettel a helyszínen… IS!
Szurkoljunk továbbra is együtt!
Hajrá SZISE!
Ez egy jó szám, de nem induló. Induló az, amire lehet vonulni, és énekelni tudja a közönség.