1956-ban, amikor az otthonából kitelepített Mester utcai iskolánk
negyedikesei az érettségire készültek, az évfolyamon két leány és két fiú
osztály volt.
Én a IV.c-be, Adrovicz Rózsi néni tiszta leány osztályába jártam.
Zárt közösségben éltük a tanítási napokat, a fiúosztályokkal nem volt
kapcsolatunk. Csak szünetekben láttuk őket, amint a folyosón csoportba
verődve bámészkodtak vagy hülyéskedtek. Közülük csak egy kedves
mosolygós kisfiúra emlékszem. Ő nem állt be a tömegbe, hanem vidáman jött ment közöttünk.
Eltelt 60 esztendő. A Baráti Kör egyik összejövetelén egy elegáns ősz úr így
szólított meg: évfolyamtársad voltam, én is 56-ban érettségiztem, Bíró tanár
úr osztályában.
A forgatagban váltottunk néhány szót, búcsúzóul átnyújtotta a névjegyét.
Az információk felkeltették érdeklődésemet. Szerettem volna megismerni az öreg diák pályafutását, amelyre rövidesen sor is került, mert Rózsa Marikának 2017-ben szívesen beszélt szakmai munkájáról, életéről. A Lépcsőfokok 4. kötetében megjelent interjúból egy szakmai sikerekben gazdag, felelősségteljes, igen változatos életútat ismerhettünk meg, amelyben a sokféle szakmai tanulmány mellett a legnagyobb szerepet az angol és francia nyelv ismerete jelentette. Amikor mi még csak a kötelező orosz nyelv tanulásában botladoztunk, ő már felismerte a nyugati nyelvek fontosságát és sokat is tett azok elsajátításáért.
Az interjúkötetben a szokások szerint az interjú mellé egy diákkori fénykép is került. A Dr.Stadler Jánossal készült beszélgetés mellett egy kedves
mosolygós kisfiú néz ránk. Felismertem. Ő volt az a fiú, akit mindnyájan
ismertünk, mert mindig ott járkált előttünk a folyosón.
A napokban halálhíréről értesültünk.
Egy tudásban bővelkedő, alkotásban és eredményekben gazdag, hazájához
hűséges egykori istvános diák életútja véget ért.
Elmondhatjuk, hogy Stadler János – a biblia szavaival – élettel betelve halt
meg.
Elment, de emlékét őrízzük.
A Baráti Kör nevében búcsúzik a IV.d-s kedves fiútól az egykori IV.c-s Róka Gizi, Szabó Balázsné dr.
Budapest, 2022 október 2.
