2021. október 9-én megtartottuk a járvány miatt tavasszal elmaradt rendezvényünket.
Jó volt újra találkozni veletek.
Sor került végre a Lépcsőfokok VII. kötetének a bemutatójára, amire ezúttal Horn Gábort kértük fel. Élmény volt hallgatni visszaemlékezéseit az iskolánkban tanárként eltöltött évekre, amit kellő mennyiségű humorral fűszerezett.
Bóka Gábor mutatta be a Sanyi bácsi és „Sanyi néni” füzetet, majd Koknya Csaba beszélt megindító szavakkal szüleiről, a mindenki által szeretett gondnok házaspárról.
Köszönjük a négy kilencedikes kislánynak, Úri Anitának, Németh Antóniának, Szente Dórának és Horváth Fanninak, akik eljöttek közénk szombat délelőtt, hogy hangszereikkel kellemes perceket szerezzenek nekünk.
Végezetül, de nem utolsó sorban megtörtént Hegedüs Sándor emléktáblájának a felavatása is, fiának és unokájának jelenlétében. Az 1972-ben érettségizett C-sek állítottak ily módon emléket szeretett osztályfőnöküknek, akiről Kancsár Edit beszélt meleg szavakkal.
Öröm volt látni, hogy mennyien érdeklődtek a kiadványaink iránt, és segítették adományaikkal, hogy újabb interjúkötetek születhessenek.
Béki Gabriella