Drága Barátaim,
Kedves Istvánosok!
Közeledik a gyönyörű május vége, amikor immár nyolc esztendeje minden évben ilyenkor készülődtünk a nagy találkozásra.
Koczur Ari kedves meghívóját Turcsányi Márti ilyenkor már elrepítette szerte az országba és a vezetőség pedig felkérte az egykori zenésszé lett Istvánosokat, Pótz Nagy Ágostont, Rakonczai Imrét vagy Dózsa Ricsit arra, hogy zenéljenek nekünk, hogy hangulatosabb legyen együttlétünk. Béki Gabi minden évben megszerkesztette az azévi interjúkötet a LÉPCSŐFOKOK-at. Az osztályok megrendelték Katinka néni, Rajna és Kirner tanár urak emléktábláját, hogy kőbe vésve iskolánk falai között megmaradjon örökre emlékük. Horváth Tamás tanár úr leporolta és felfrissítette az iskolatörténeti kiállítás becses tárgyait, dokumentumait.
S vártuk az egyre fogyatkozó régi tanárainkat, Gréti nénit, Kuzmich Anikót, Bihari Erzsébetet kedves ajándékokkal, régi egy-egy kollégájuk életét és munkásságát megörökítő emlékfüzettel.
S erre a jeles alkalomra az iskola kinyitotta páratlan szépségű kovácsoltvas kapuját, hogy a folyosók, a tantermek, a dísztermünk megteljen, a kedves régi diákokkal, hogy meghallgathassuk a mai iskola üzenetét, a diákok műsorát. A virágba borult május végén megtelt a szívünk szeretettel, emlékekkel, baráti ölelésekkel.
S most?
A május ugyan most is virágos, de nem láthatjuk egymást. Hiába készülődött Bóka Gábor, Motyovszky István, Jung Sanyi és még sokan mások osztálytalálkozóra, ezek is elmaradnak. Szeretett iskolánk sajnos nem tárja ki kapuját.
De mi most is készülünk!!!
Horváth Tamás tanár úr átdolgozta és kibővítette az iskolatörténetét megörökítő MESTERISTÁK és ISTVÁNOSOK című könyvét, és meg is jelent ez a második kiadás. Béki Gabi megszerkesztette a régi diákokkal készített interjúkat a LÉPCSŐFOKOK VII. kötetét. Az emlékfüzet sorozatban idén Sanyi néni és Sanyi bácsi élettörténetét és e nagyszerű emberekkel kapcsolatos egykori diákok visszaemlékezését olvashatjátok.
A szokásos májusi ölelés ugyan elmarad, csak gondolatban lehetünk együtt, de továbbra is összefűz bennünket a szeretet, az iskolánk iránti hűség, és ha rendeződik a világ, ősszel találkozhatunk.
Addig is vigyázzatok magatokra és egymásra.
Gizi néni
Budapest, 2020 május 21.
Köszönöm Gizi néni! Szeretettel gondolok a volt iskolánkra, a szervezőkre, a most érettségiző diákokra.
Kicsit elszomoritó, hogy nem találkozhatunk, ugyanis most lett volna az 50. érettségi találkozónk.
Bízom abban, hogy lesz lehetőség ennek pótlására.
Jó egészséget, szép nyarat kívánok szeretettel!
Szeretettel olvastam drága Gizinéni volt tanárom 1962-66.IV.D Dr.Fekete Józsefné Katinkanéni oszt.fön. rendszeres visszajáró voltam amikor már ig.nő lett Ön is és még utánna is Hegedűs Sándor ig.nál is többször megjelentem életem legszebb és hasznosabb éveit töltöttem jeles iskolánkban -nagyon szeretnék a baráti kör tagja lenni és rendszeres résztvevője is-jó egészséget kivánok Önnek és várom jelentkezésem elfogadásáról az értesitést üdv.Klemenc György-Tiszakécske 6062.Tiszabög u.189.sz s a jelzett e-mail-re is várom a lehetőséget