Kun Viktória: Kettős

Van ez a hölgy a büfében.

Középkorú, sötét hajú és minden egyes szavamnál odahajol hozzám , hogy jobban hallja a mondandómat.

Fura egy nő.

Nem tudom megmondani miért, de az.

Na egyik nap vele találkoztam a színházban.

Mindig is oda voltam a Shakespeare drámákért, így nem volt kérdés , hogy az Örkény Színház szombat esti előadására is elmegyek. Az utolsó sorba foglaltam helyet. Nem, nem azért , mert olyan jó lenne onnan a kilátás, szimplán erre futotta a zsebpénzemből.

Az előadás hat órakor kezdődött. Idegesen kerestem a telefonomat, mert elfelejtettem lehalkítani és nem akartam én lenni az a néző, aki valahogy mindig max hangerőn hagyja a telefonját, és az pont akkor szólal meg, mikor a főszereplő épp haláltusát vív vagy valami hasonló drámai dolog történik.

Miután megtaláltam a telefonomat, felnéztem és a színpadon megláttam a büfés nőt. Először nem értettem mi történik. Egy csodaszép kosztümben állt ott. Babarózsaszín ruháján fel-fel csillant egy-egy aranyszínű gyöngy, hajában margaréta és kezében egy nagy kosár telis-tele fonalakkal. Ő játszotta a király egyik udvarhölgyét, ki az udvar lakóinak hímzett szebbnél szebb kendőket és ruhákat.

A darab csodás volt, de egy valami nem hagyott nyugodni. Még is mit keres a büfés nő a színpadon?

Bár sietnem kellett volna a buszhoz, de inkább beosontam a színészek öltözőjébe és árgus szemekkel kerestem a titokzatos hölgyet. Egy bíborra festett pipereasztal előtt ülve találtam rá. Felismert. Tudta , hogy én vagyok az a túlsminkelt frufrus, aki minden reggel 7:20-kor a szokásosat kéri. Langyos kávét két cukorral.

Elmesélt nekem mindent.

Mint kiderült, mindig is színész szeretett volna lenni, de szülei ellenezték. Titokban négyszer is jelentkezett a Színműre, mire ötödik próbálkozásra felvették. Ekkor kezdődött el igazán az élete.

Hajnalban szöveg tanulás, nappal próbák, este pedig előadás. Bár az alvást csak hallásból ismerte, még is teljesült minden vágya. Csak egy gond volt. A pénztelenség.

Egy kezdő színészt nem fizetnek meg úgy, mint a nagy neveket, így mellékállás vállalására kényszerült. Így jött szóba az én iskolám, a Szent István.

Éjféltájt elbúcsúztunk. Neki sietnie kellett a lányához, nekem meg a buszhoz.

Hétfő reggel újra láttam őt.

Az előadás varázsának és hajában a margaréták szirmainak nyoma sem volt.

Csak én tudtam, ki is ő valójában. Este színésznő, nappal alulbecsült büfés.

Ma nem vettem tőle kávét.

Egyszerűen nem volt merszem.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.