Kedves Istvános barátaink!

Itt van az ősz és újraindulnak havi rendszerességgel a baráti körös találkozók.

A baráti kör életében a nyár sem telt tétlenül. Egyrészt odaítélésre került a Batizi ösztöndíj, amit a kiválasztott két jeles diák az évnyitón meg is kapott. Másrészt gondoskodtunk róla, hogy az igazgatók névsorát tartalmazó emléktáblán bevésésre kerüljön a változás, hiszen júliusban új igazgató kinevezésére került sor.

Remélem a honlapunkról értesültetek arról is, hogy Gizi néni magas állami kitüntetést, a Magyar Érdemkereszt Arany fokozatát vehette át augusztusban, aminek odaítélését a baráti körünk vezetősége kezdeményezte.

Október 2-ára Harmath Zsoltot, az iskola újonnan kinevezett igazgatóját, és Molnár Juditot, az igazgatóhelyettes asszonyt hívtuk meg egy beszélgetésre, amely során tájékozódhatunk a fontosabb változásokról, tervekről, programokról.

November első szerdáján Szabó Balázs (Gizi néni unokája) lesz a vendégünk, aki a Volt egyszer egy iskola honlap megalkotója és gondozója.

Decemberben a szokásos adventi találkozásra készülhettek.

Tehát jegyezzétek fel, hogy minden hónap első szerdáján (2019.10.02.) 15 órától újra várunk benneteket közös iskolánkban.

A VIBKE vezetősége

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.