2015. február 4-i összejövetelünknek a Józsefvárosi Galéria Magyar Napló Könyvesboltja – amelyet egykori diákunk Berta Zsolt író vezet – adott otthont. Hangulatos együttlétben mutatta be Béki Gabriella Horváth Tamás Mesteristák és Istvánosok című iskolatörténeti könyvét, a Lépcsőfokok interjúkötetet – amelyben 17 régi “Istvános” életútja bontakozik ki – és a jeles tanáraink életpályáját felölelő füzetsorozatot. A szerzők vallottak indíttatásaikról, a kutató munkájuk örömeiről, az emlékezés gyönyörűségeiről, jövőbeni terveikről. A Mester utcai iskola 125 éves története, a tanárok élete és munkássága, az egykori diákok pályafutása túlnő a helytörténeti kereteken. Kortörténet, érdekes és tanulságos olvasmány is egyben – vélik e könyvek olvasói.
Ez ideig ezeket a kiadványainkat csak a Baráti Kör rendezvényein ismerhették meg az érdeklődők.
Többen javasolták, hogy lépjünk ki az iskola falai közül, mutassuk be szélesebb körben is könyveinket. Ez az óhaj teljesült ezen a rendezvényen.