Főhajtás
Laki Pál tanár úrra emlékezve: Bizonyára tiltakozna, hogy úrnak szólítom. A tanár urat talán elfogadná, leginkább csak annyit: tanár. Származását soha nem tagadta meg. A budapesti peremkerületek prolijának nevezte magát, ahonnan nehéz az út felfelé. Kivételesen megértő hajlama a “hátrányosok” iránt saját sorsából fakadt. Hitt a tudásban, a tudás felemelő hatásában, ahogy a tudás őt is maga mellé emelte. És élt vele. Emelkedett, de úgy, hogy másokat is magával emelt. Ez volt az ő alázatos szolgálata amíg tanított.
Nemcsak első és utolsó otthona volt az akkori I. István, ma Szent István. Országos szakfelügyelőként járta az országot. Szolgált, a többlettudásét. Közgazdászként végzett, persze hogy értette a többlet fogalmát. Azt is értette, ki mivel lesz több. Ezért is volt érzékeny azokkal szemben is, akik nem feltétlenül a pénzügy labirintusában akartak közelebb jutni valamiféle boldoguláshoz, valamiféle boldogsághoz, ha egyáltalán az élet tud ilyen gazdasági mutatót. Az Iskolát írjuk nagybetűvel, az I. ISTVÁN-t meg különösen. Legalább mi “Istvánosok”.
Mert talán soha egyetlen iskola nem bocsátott ki annyi sokféle tehetséget: sportolót, zenészt, táncművészt, képzőművészt, költőt mint a Mester utcai “István”. No meg könyvelőt, ki nemcsak könyvel, de olvas, és érti a szót, talán még országot is épít, okos fejével számol, s lép feljebb egy fokot. Laki Pál tanár úr fokmérője volt ennek az iskolának. Amíg lélegzete engedte önzetlenül támogatta egykori iskoláját, amelytől sem testben, sem lélekben elszakadni nem tudott és nem is akart. Az ő iskolája volt, és az is marad.
Keze nyoma rajta. A sok kéz közül talán az övé fog leginkább hiányozni. Élete szürete eljött. A fokoló a legmagasabb értéken. Nagyratörő, szenvedélyes életet hagyott ránk. Néhány évvel ezelőtti beszélgetésünk végén nekem szegezte a kérdést: – Mondd, jó élni? Megrendülten idézem fel kérdését. Akkor nem tudtam erre egyenes választ adni, most már könnyű a válasz. Igen, jó élni! Igen, erre tanítottál. De arra is, hogy meghalni is jó, mert az élet része, méltósága. Akaratod szerint hamvaid a szél hordja szét. Mily nagy ábránd a világegyetemben elmerülni. Emlékezetünk megtart, ahogy te is emlékezetedben tartottál bennünket. Az “Istvánosok baráti köre” nevében Csáky Lajos.
