EGY OSZTÁLYTALÁLKOZÓ MARGÓJÁRA…
…pontosabban nem is csak az 1967-ben végzett IV/D. osztály 50-éves találkozójáról, hanem az akkor I. (ma már Szent) István Közgazdasági Technikum (ma már szakközépiskola – hadd ne írjam le a teljes megnevezést!) 130. tanévének tiszteletére rendezett egész napos megemlékezésről „VI. Országos Istvános Találkozó” néven, vagy a két esemény összeállásáról szól majd ez a kis szösszenet.
Kezdeném azzal, hogy a szépemlékű Rajna Zoltán tanár úr „osztályfőnökölte” csapat (remélem nem tévedek) 36 diákja pont fél évszázaddal ezelőtt tett érettségi és képesítő vizsgát az iskolában. Az osztálytalálkozókat eddig szervező kollégánk másirányú elfoglaltsága miatt Csomós Juli vette át az idei és kerek évforduló méltó megünneplésének előkészítését, aki Porcellán Valit és engem vont be ebbe a „projektbe”.
Eredetileg május 26 volt a céldátum, de közben tudomásunkra jutott, hogy a Volt Istvánosok Baráti Köre – az iskola mai vezetésével karöltve – egy nappal későbbre tervezte megtartani a 130. tanévről szóló megemlékezést. Azonnal egyértelművé vált, hogy a kis és a nagyobb közösség eseményét valahogyan szinkronba kellene hozni – és így is történt.
Május 27-én, szombaton tehát miként a mai-, mind pedig az öregdiákok, valamint a még köztünk lévő tanárok és iskolai dolgozók jöttünk össze a patinás Mester utcai épületben. Először egy nekünk „kiutalt” osztályteremben találkoztunk (mármint a félévszázadosok), majd bekapcsolódtunk a központilag szervezett eseményekbe: részt vettünk az aulában a II. világháború Istvános hőseinek emléktábla-avatásán, majd a mi időnk után megépült Patonyi László mini-sportcsarnokban megtartott központi eseményt néztük-hallgattuk – majdnem – végig.
A mostani igazgató asszony nyitotta meg az ünnepélyt, majd egy kedves kis irodalmi performance-t adtak elő mai diákok. Utána átadta a szót a Baráti Kör elnökének és motorjának, az iskola egykori tanárának, majd később igazgatójának Szabó Balázsné dr., azaz Gizi néninek. Ő pedig hallatlan lendülettel ajánlotta mindenki figyelmébe a „Lépcsőfokok” kiadvány aznap megjelent negyedik kötetét (szerk. Béki Gabriella), amelyben ugyanúgy, mint a korábbi háromban az iskola volt és az esetek többségében nagyívű szakmai pályát befutó egykori diákjai meséltek szakmai, sőt sportolói, művészeti, politikusi életútjukról.
Természetesen volt ebben egy piciny fricska is, ugyanis Gizi néniről – egy másik sorozat keretén belül – tudta nélkül is készült egy életút-füzet szintén ugyanerre a napra. (Itt jegyezném meg, hogy érdemes megismerkedni a Baráti Kör történetével és tevékenységével a http://www.szistvan.hu/root/baráti kör weboldalon.). Ezután a már említett Béki Gabriella átvehette az igazgatótól az „Iskola lovagja” emlékplakettet, majd az iskolához korábban szorosan kötődő GESAROL együttes adott koncertet.
Nos a koncertet már nem vártuk meg, hiszen egyrészt nem a mi korosztályunk zenéje volt, meg aztán az osztálytalálkozó hagyományosan egy étteremben történik, így átvonultunk egy közeli kisvendéglőbe, hogy magunk lehessünk, bár sajnos ez sem teljesen igaz. Szörnyű leírni, de az igazsághoz tartozik, hogy az egykori csapatból már kilencen nincsenek velünk fizikailag és biológiailag, de emlékeinkben azért még köztünk vannak.
Még kilenc társunknak veszett nyoma egy 2012-es kutatás szerint, remélem –reméljük élnek és egészségesek. Magán az osztálytalálkozón tizenöten vettünk részt és tény, hogy a többi hiányzó itt nem részletezendő okok miatt nem jött el. A kisvendéglőben pedig egymás szavába vágva jöttek fel az egykori emlékek és szabadon beszélhetett mindenki arról, amiről akart, elsősorban az unokákról, a családról, az egészségről, vagy annak hiányáról.
Szó került egykori osztályfőnökünkről Rajna Zoltánról is, akiről a Baráti Kör idén ad ki emlékfüzetet és ebben szerepel majd egyikünk szubjektív visszaemlékezése is, amit mindenki megkapott.
Amikor lejárt a különteremhez kapott idő (kb. három óra) tisztességgel kifizettük a számlát, mindenki egy picinyt könnyes szemmel elbúcsúzott a többiektől és visszaindult haza a mostani életébe, családjához, ahonnan ezt a pár órát elcsente a fiatalságára emlékezni.
És egyáltalán: tagadhatatlan, hogy mi úgy hetvenesek vagyunk, de maga a találkozás hangneme és hangulata az ötven évvel ezelőtti volt.
Füzes Gábor
Budapest, 2017. június
