Az V. Országos Istvános Találkozóról
(2016. május 28.)

Immár hagyomány, hogy az iskola május utolsó szombatján a régi tanárokra és diákokra várva kitárja kapuit.

A kissé megilletődött mai diákok fogadták az érkezőket, akik megtöltötték idén is dísztermünket. Dr. Nagyné Horváth Márta igazgatónő üdvözölte a vendégeket. Ezen az ünnepélyes alkalomkor adta át iskolánk 1975-ben alapított kitüntetését, az Istvános Plakettet Horváth Tamás tanár úrnak, aki iskolánk történetének kutatásával segíti évek óta baráti körünk alapvető céljának megvalósulását. Az iskolai múlt feltárása és a mai diákok előtti bemutatása, a hagyományok őrzése egyesületünk küldetése. A tanár úr közreműködésével valósult meg az iskolamúzeum, a Takaróné emlékszoba, a Patonyi László állandó kiállítás, a Batizi, Govrik Elemér, Trethon Ferenc emlékét idéző kis tárlat. Az ő munkája a 125 iskola év történetét összefoglaló szép könyv, a MESTERISTÁK ÉS ISTVÁNOSOK. Az ő kezdeményezésére került elhelyezésre az alapítás és az igazgatók nevét megörökítő két márványtábla a bejáratnál, a hősi emlékművel szembeni falra. Büszkék vagyunk arra, hogy legújabb kutatásait elsőként mi ismerhetjük meg összejöveteleinken színvonalas előadásaiból.

Ez a május végi rendezvény ad otthont egykori tanárainkkal való találkozásra is. Nyugdíjas pedagógusainkat Wéber István (1986) köszöntötte.

Hívtuk és vártuk az egykori kollégistákat is erre a találkozóra, akik beszélgethettek Fésős Éva nénivel, Bihari tanárnővel. Megemlékeztünk két kollégiumi nevelőről is. Busa tanár úrra Rácz Péter (1966 – akinek osztályfőnöke volt) emlékezett. Pásztor Ferenc tragikus sorsú nevelőtanár alakját Csáky Lajos festőművész, egykori kollégistájaidézte szívszorító gondolataival. A mai diákok virággal köszöntötték hozzátartozóikat, Busa Józsefnét és Pásztor Juditot, a tanár úr leányát.

Erre az alkalomra elkészült a fáradhatatlan Béki Gabi (1968) gondozásában a régi diákokkal készített interjúk, a LÉPCSŐFOKOK harmadik kötete, A kötet 17 beszélgetést tartalmaz (Bóka Gábor, Bóka Péter, Dedák István, Féniász Péter, Hrutka János, Kacsirek Róbert, Kern házaspár, Kleeberg Róza, Koknya Csaba, Krajcsik Erzsi, Krasznai Anna, Marjay Gyula, Missura Gábor, Pertl Gábor, Tick László, Wéber István, Zsákai Ibolya), amelyből megismerhetjük életútjukat.
A kötet szerzői: Béki Gabi (1968), Frank Iván (1961), György Kati (1968), Horváth Tamás, Kovács Péter (1991), Lukácsi Béla (1969), Pertl Gábor (1979), Rózsa Marika (1974), Somogyi Zsolt (1991). A szép könyv esztétikája Csáky Lajosnak köszönhető. A nyomdai előkészítés Erlei Károly gondos munkája.
Gyenes Károly filmes szakember, a régi Istvános táborok (1970-1980-as évek) résztvevője mutatta be az új kötetet műértő gondossággal elemezve az interjúk tartalmát. Feltárta szociológiai, pedagógiai, pszichológiai vonatkozásait.

Jó volt találkozni a rendezvényen részt vevő mai diákokkal, akik felolvasással, háziasszonyi teendőkkel járultak hozzá a nap sikeréhez.

A műsorközlő szerepét Somogyi Zsolt (1991) vállalta, aki hangulatosan konferált.

Fényképészek: Motyovszki István (1966) és Koknya Csaba, akik felvételeikkel gazdagították galériánkat.

Sok-sok kellemes beszélgetés, boldog találkozás, kollégiumi látogatás és három délutáni osztálytalálkozó zárta a szép májusi napot.

Már sokan fel is jegyezték: találkozunk 2017. május utolsó szombatján!

A feljegyzést készítette:
Szabó Balázsné dr.

Budapest, 2016. július 19.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük