A szertartás után osztályainak tanulói ölelték át a sírhantot, ahol elhangzott Ponkházi János búcsúja és ezt követően elénekelték Szabó tanár úr kedvenc dalát.
Nyugdíjas éveiben a legnagyobb örömöt számára az jelentette, hogy az osztályok együtt felkeresték és elénekelték a szeretett dalát.
A beszéd:
“Kedves Tanár Úr, Laci bácsi!
Nehéz ilyenkor bármit is írni, szólni.
Megárvultunk.
Bíztam abban, hogy kilábal ebből a nehéz helyzetből, hiszen az elmúlt 40 év alatt mindig azt láttuk, hogy Ő mindent megold. Ezt most sajnos nem sikerült. Legutolsó beszélgetésem 2026.január 2-án volt Vele. Szebb, jobb új esztendőt kívántam Neki, Ő meg azzal búcsúzott, hogy márciusban, amikor
már jobb lesz az idő, akkor hozzam el a kis családomat és egy jót sétálunk a környéken és megmutat sok mindent, na meg elmegyünk a Patkó csárdába is. Ezt a sétát már évek óta emlegette, én meg mindig odáztam, nem azért, mert nem szerettem volna, csak valahogy nem jött össze. Szóval ez a séta már idén tavasszal nem jön össze, az már biztos.
Múlt vasárnap (2026.03.08), túrát vezettem a Velencei hegységbe egyesületemnek. Kiinduló pontunk Nadap volt, a Patkó csárdától pár méterre, ahol tavaly meglátogattuk Őt.
Azt a kirándulást Tanár Úrnak ajánlottam. Talán az Ő vezetésével, de kétszer rossz oldalváltást tettem, így másfelé mentünk. Lehet, hogy az Ő iránymutatása volt, talán csak a véletlen, viszont előbb gyönyörű kilátóhelyre keveredtünk, ahonnan kiválóan láthatóvá vált a Velencei-tó, majd második alkalommal rátaláltunk egy szép sárga virágra, a tavaszi héricsre. Mindig azt mondta, hogy csodálatos ez a vidék és sok mindent szeretne megmutatni nekem. Szerintem ez most megtörtént. Majd a Bence-hegyi kilátóhoz mentünk, ami a házától nem messze található. Végállomásunk a kedvenc törzshelyén volt, a Patkó csárdában, ahol a tulajdonossal, Péterrel beszélgettem néhány percet.
Ő mesélte, hogy Laci bácsi azt mondta Neki, hogy „eddig soha nem volt törzshelye, de itt megtalálta”. Szinte családtaggá vált ott. Igazi lokálpatrióta volt. A Patkó csárda megmentése mindig is sarkalatos pontja volt gondolatainak. Ezért, amikor először látogattam meg, akkor azt mondta nekem:
„Ponkykám, megmutatom neked, hogy hová szeretném az osztály elhívni tavasszal. Kíváncsi vagyok a véleményedre!”. Megnyugtattam, hogy ez tökéletes helyszín! Ott is találkoztunk tavaly Vele 2025.
április 13-án.
Én még májusban kerékpárral újból meglátogattam és beszélgettünk sokat, mindenféléről.
Aztán a második, június 15-re tervezett osztálypiknik, már nemjött össze a csípő műtét miatt.
Visszatérve az idei újévi beszélgetésünkhöz, még nem tudtam, hogy volt egy nagyobb betegsége is, ezt nekem személyesen nem említette. Ezt csak később tudtam meg. Terveztem is, hogy meglátogatom a műtét előtt, de a rossz, havas időjárás miatt nem mertem elindulni (bár megtettem volna…). Ezek után már nem tudtam Vele beszélni, csak az ápolójával Gabival, aki minden nap látogatta. A műtét megvolt, ám tüdőgyulladással visszakerült a kórházba és ez lett a vége…
Egy igazi osztályfőnök nélkül maradtunk! Nekünk a világ legjobb osztályfőnöke volt!
A 30 éves osztálytalálkozón mesélt az életéről, ekkor, ahogy mondta, lezárta az egészet, mert nem tudja, hogy a továbbiakban mi lesz, részt tud-e venni a következő osztálytalálkozókon. Abban az évben volt a 60. érettségi találkozója. Tavasszal még 12-en voltak, ám szeptemberre kettővel kevesebben lettek. Talán azóta Mindenki megvan és csak Tanár Úr hiányzik a csapatból.
„Előrelátása” sajnos megvalósult, hiszen a legutóbbin, 2024. november 09-én a csípője miatt nem tudott jelen lenni. Ezt szerencsére tavaly tavasszal bepótoltuk és meglátogattuk. Májusban, mint már korábban említettem, kerékpárral elgurultam hozzá, jót beszélgettünk és nagyon örült látogatásomnak. Mondta, hogy bármikor jöhetek, az ajtaja nyitva áll. Ezt terveztem erre az évre is….
1959-ben érettségizett a Pestszenterzsébeti Kossuth Lajos gimnáziumban, majd arról mesélt, hogy milyen volt a felvételije az egyetemre. Nem Ő választotta, úgy osztották rá, hogy minek tanul tovább. Közgazdász és történelem tanár is volt. Ő volt az, akinek nagyon sok mindent köszönhetünk, kiállt értünk, mindig egyengette utunkat, miközben építkezett Velencén az 1982-ben vásárolt telkén és a 3. diplomáját szerezte Gizi néni kérésére (2 év alatt 5 évet abszolvált, mert már olyan régi papírjai
voltak, hogy semmiből nem kapott felmentést) és természetesen a hétvégi kirándulások, melyekből havonta minimum 2, de néha 3 is akadt, azokon is mindig jelen volt. Egy-egy alkalommal még Lujzi néni is eljött. Ugye emlékeztek, hogy aki azokon a kirándulásokon részt vettek, mentesültek a hétfői felelés alól? Persze csak pénzügyből. Azok az osztálykirándulások (Bodajk, Nagy-Hideg-hegy, Pécs-Orfű, Pozsony) és a szüretek Balatonbogláron, mert ugye mi kétszer is részt vehettünk. Milyen jó
emlékek! Ne feledkezzünk meg a 3 napos Balatonfüreden megtartott érettségi bankettünkről sem! Milyen kalandok sorát éltük át, és vajon Ő miket élhetett át….
Arra is emlékeztek, hogy az osztálypénz gyarapítása érdekében még rekeszeket is pakoltunk a kólagyárban? 1-1 teli üveg még maradt a rekeszekben, azokat iszogattuk.
Az, hogy az iskolai ODK vezetője lehettem, az szintén az Ő érdeme volt. Ebben a témában abszolút rokon lelkek voltunk és azok is maradtunk azóta is. Sokszor felhívtam, hogy épp merre járunk az országban. Utoljára Luczussal üzent, hogy „nagyon örül, hogy így az egyesülettel kirándulgatok”. Ezt kaptam Tőle útravalóul, mint egy apai vándorbotot.
Nagyon hálás volt nekünk azért, mert messze tőlünk tanult tovább a legtöbb tanítványa. Egyébként 4 osztály osztályfőnöke volt, legutolsó egy focis osztály, akik miatt időnként elég érdekes kalandok részese lett. Ne felejtsük el a természetjárói múltját sem. 50 évet túrázott a Pénzügyőr egyesülettel. Aktív közösségi életet is élt. Segített a velencei polgárőrségnek is.
Tanár Úrnak jelentem, itt állunk, az 1989-es IV. D. utolsó közös osztálytalálkozóján, bár vannak hiányzók, azonban lélekben mindenki jelen van!
Legyen könnyű az utad!
Szeretettel az egész osztály nevében:
Ponkházi János (Ponky)
Budapest, 2026. március 11.”
