2014. május 24-én Szabó László tanár úr vezetésével az első óbudai sétán a kilenc római kori emlékeket őrző hely közül hármat sikerült megtekintenünk. A Lajos utcai katonai Amfiteátrumban megtudtuk, hogy a területen a XIX. század végén már régészek dolgoztak, de az amfiteátrum csak az I. világháború után lett teljes egészében látható. A rómaiak az I. században kezdtek el itt építkezni, hogy a táborváros katonáinak legyen hol gyakorlatozni és szórakozni. A 66×90 méteres, ellipszis alakú porondon gladiátorküzdelmeket, állatviadalokat, színdarabokat és sportversenyeket is tartottak. Telt ház esetén körülbelül tizenháromezren fértek be az amfiteátrumba.
A következő a Táborvárosi Múzeum, ami egy bérház aljában található. Jelenleg nem látogatható. Az üvegablakon keresztül azért sejteni lehet a fürdőmedencék körvonalait, és a kertben magasra nőtt gyom között az ott sorakozó szarkofágokat.
Tovább haladva elérkeztünk a II. században emelt déli táborkapuhoz (Flórián tér), majd az aluljáró közepén lévő, a légiótábori közfürdő maradványait bemutató múzeumhoz. A fürdő a római katonák tisztálkodására és testgyakorlásra is szolgált. Itt állt a rómaiak tornacsarnoka, a padlófűtéses folyosóról pedig izzasztókamrák, mindenféle medencék, kádak és rejtélyes termek nyíltak.
Mindenkit szeretettel hívunk a következő sétára, melyen a polgárvárosról tudhatunk meg érdekességeket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük